Híreink

Márton nap

Az idei Márton-nap kicsit különlegesebb volt, mint az eddigiek. A német nyelvterület szokásaihoz kapcsolódva, az idegen nyelvi és nemzetiségi munkaközösség adománygyűjtést szervezett, ezzel egészítette ki a hagyományos programok sorát. Iskolánk tanulói és szülői közössége rögtön a jó ügy mellé állt. Köszönjük a több doboznyi könyvet, színezőt, írószert, babát, társasjátékot, és kupakot! Az adományokat november 13-án hét tanuló kíséretében SZM-szülők segítségével a Vöröskereszt helyi szervezetének, és a Markusovszky kórház gyermekosztályának adtuk át. Ezzel az összefogással sikerült a beteg gyerekek gyógyulását elősegíteni, és rászoruló gyermekek karácsonyát szebbé tenni.